Tigris van nálunk

Azért megjegyezném, hogy itt már száguldott le tigris nagy sebességgel.

Nem tudunk betelni vele

Most már majdnem mindig meg tudja mondani a tutit.
Így:
Körömvágás után:"Nem tudok kapalni (a karomat vakargatja elalvás előtt), levágtad az ujjam!"

Egy rövid beszélgetés:
-Balcsi! Hogy hívják Csilla lányát?
-Nem tudom!-mondja szégyenlősen.
-Gondolkozz kicsit.
Ütögeti a fejét mint Micimackó. (Apja tanította rá.)
-Kata?- segítek.
-Valami,...valami Kata!-mondja bizonytalanul.
Eltelik néhány másodperc:
-Tudom már! Kata!

De a legjobb, amikor szöszt talál:
Olyan szituációban, amivel nem tud megbirkózni (pl.: idegenek kérdeznek tőle valamit, amire nem tudja a választ, sokan beszélgetnek a járdán és nem tud elmenni mellettük, stb.) lenéz a rollerére/biciklijére, felcsippent egy láthatatlan izét, és azt mondja: "Szöszt találtam!"

Kedves Leendő Fiús Anyukák!

Nektek írom ezt a levelet.
Nem tudom eljutottatok-e már oda, hogy a gyereknek játékpisztolyt nem veszünk, mert az nagyon negatív irányba viszi a személyiségét: pszichopata tömeggyilkos lesz.
Mi eljutottunk idáig, már a születése előtt.
Aztán történt egysmás, pl.: elmentünk Bucibigyóékhoz vendégségbe (igen, rájuk akarom kenni az egészet), ott simán fejbelőtt egy játékpisztollyal 0 mm-ről. De néztünk néhány rajzfilmet is.
És ami a legdurvább: elmentünk vásárolni tegnapelőtt. Rossz sorba fordultunk be. Abban a sorban voltak kiállítva a konzolos videójátékok. Gyerek odament és lőtt. És lőtt, és lőtt. Az, hogy nem ő irányítja a képernyőn történteket feltűnt neki. Először átment a másik konzolhoz. Ott sem volt jobb, úgyhogy hagyta a francba az egészet és játszott tovább. A játékkal, amiről tudta, hogy nem irányítja! Én hagytam kicsit játszani, teljen csak az idő*.
Aztán hazajöttünk (végighúztam az áruházon az ordító gyereket), és a következő események történtek.
1. Beszélgetés tegnap délután:
-Elmegyünk boltba?-kérdeztem Kedves Z-től.
-Igen! Igen!-lelkendzett Balibaba
-???-Jix és Kedves Z.
-Menjünk biciklivel a faluba?-kérdeztem.
-Nem! Autóval.-Balibaba
-???????????????
-Lőni fogok! Lőni akalok!
A végén csak biciklivel mentünk a faluba.
2. Fürdetés vége, áll meztelenül az öltöztető asztalán és nézi magát a tükörben. Egyik kezéhez odacsapja a másikat, kinyújtja a mutatóujját és pöccint egyet a hüvelykujjávval és: "Tűz! Tűz!" Tárat cserélt és lőtt.
Én meg majdnem behugyoztam. Még jó, hogy épp a kádban voltam.

Szóval az a tanulság, hogy ha a gyerek pszihopata akar lenni lőni akar, lőni fog.

Zárom soraimat. Szeretettel: Jix

*Azért értünk rá marhára az áruházban, mert lemerült a kocsi akksija (égve hagytam a lámpát), és vártuk a Szürke Angyalt. Jött, látott, segített.
Ez egy újabb típusú, nem túl drága, megkímélt állapotú, minden extrával felszerelt autóval természetesen nem történt volna meg. Csak mondom.

Nem értem ezt az egészet

Burokban élek. Kiskoromban is abban éltem. Most is belekerültem. Szeretem, mert megvéd. De nem szeretném, ha elérzéketlenednék. Pedig mostanság annyi szemétséggel, szarral és szörnyűséggel szembesülök, hogy néha már csak megvonom a vállam, hogy ilyen az élet. Hát nem. Amikor a közvetlen környezetemben szenvednek emberek a kilátástalanságtól, akkor azért repedezik a burok. És rohadtul nem látom a megoldást. Jelentkezzen aki igen! (ingyenes politikai hirdetésünket hallották.)

Más: Ezt a cikket sem értem. Egy gyerek/unoka ajándék. És, ha ezt tényleg mindkét fél úgy gondolja, akkor igenis végig kell hallgatni a másikat, levonni a következtetést, megbeszélni, megpróbálni megérteni. Mindezt a gyerek érdekében.

Nálunk ez úgy volt, hogy elmondták. Mi meghallgattuk őket, aztán csináltuk, ahogy mi gondoltuk. Nem azért mert hülyeséget mondtak, hanem mert ők velünk az akkori legjobb tudás szerint törődtek. Most meg már más a tudomány állása. Mire mi nagyszülők leszünk, megint más lesz. Egyébként három sarkalatos téma van szerintem, az egyik a szoptatás-tápszer, a másik az élelmiszerek bevezetésének ideje (tejtermék, gabona, stb.), harmadik pedig a szobatisztaság.

Szerintem mindháromban igen kemény voltam/vagyok, és kiálltam azért amit a védőnő/doktornő/internet triumvirátus hangoztatott. Hamar rám is hagyták és ezért hálás vagyok.

Szerencsére mindenki volt annyira intelligens, hogy hamar túltette magát a dolgon, és csak a jó részére koncentrált. Így sikerült kialakítani egy nagyon szoros nagyszülő-unoka kapcsolatot mindkét oldalon.

Mondjuk abban is szerencsések vagyunk, hogy maximálisan meg lehet bízni a nagyszülőkben. És mivel mindannyian imádják Balcsit, mi a lehető legjobban kihasználjuk ezt. Jó ez nekünk, a gyereknek és -remélem- a nagyszülőknek is.

Amiért pedig leírtam mindezt az az, hogy veregethetjük a földhöz a popónkat, hogy ilyen törődő nagyszülei vannak a gyereknek.

Mert én vagyok az anyukád...

...és nekem lehet!-mondom neki, visszaélve a helyzetemmel, mikor ölelgetni és puszilgatni akarom.
Ugye, hogy ez a legjobb része. :)

És Kedves Z-nek üzenem, hogy ha jövőre meg akar ríkatni, ezt a verset tanítsa meg a fiának:

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam,Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy fiú leszek?

Mesélj anya!Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor mármegszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?-
Ha én nem lettem volna,
akkor is szerettél volna?