És megint mentünk orvoshoz(múlt hónapban is hófordulókor voltunk), úgyhogy 7850 g van a kiskönyvében. (A mérleg mutatott 7990 g-ot is, de nem mertem azt bediktálni, mert Sinlac (tejpép szerű izé) receptet szerettem volna kérni, azzal az indokkal, hogy éhezik a gyerek. Természetesen nem kértem, mert nem mertem mert nem volt rá alkalom.) Minden rendben van vele, és ezért nem győzők elég hálás lenni.
Pénteken -mint tudjátok - nem sokat aludtunk. Napközben elgondolkodtam, hogy mi legyen a megoldás, és rájöttem. Biztos azért nem alszik, mert mi nem hagyjuk. Vagy biztos azért nem alszunk, mert ő nem hagy. Ennek a megoldása pedig csak egy dolog lehet: a külön szoba. Beszéltem Kedves Z-vel. Ő azt mondta, hogy tegyem ahogy jónak látom, bár szerinte még korai a dolog. (Azt hiszem mondott valami ilyesmit.) De én bátor ember vagyok, és szeretek pontokba foglalni, úgyhogy leírom a szombat este és vasárnap reggel között eltelt időszak főbb történéseit:
0. Előkészületek:Légzésfigyelő beüzemelve, összes ajtó nyitva, bébiőr bekapcsolva. (Ezt Kedves Z. tette, én túlzásnak éreztem, mert néha arra is beszercsegett, hogy Kedves Z. a nappaliban nyomogatta a billentyűket, úgyhogy egy idő után kikapcsoltam.)Egyébként a hálószobánkat a gyerekszobától 1 db gipszkarton fal választja el úgy, hogy a két ajtó között kb. 15 cm van. Tehát kimegyek a folyosóra: 2 lépés, megyek a folyosón: 1 lépés, bemegyek a gyerekhez: 2 lépés, összesen 5 lépés.
1. Este 20 és 21 között szopi a szobájában. Kb. 40 perc. Még ébren volt mikor leraktam a kiságyába, rámosolyogtam, megsimogattam, kimentem.
2. Közöltem Kedves Z-vel, hogy kemény éjszaka lesz, majd elmentem lefeküdni, hogy minél többet aludhassak az első jelzésig, amire úgy 1/4 óra múlva számítottam.
3. Kb. 21:30 körül lefeküdtem és füleltem. Gyerekszobából semmi hang nem szűrődött ki. Semmi. Semmi. Eltelt a negyed óra. Semmi. Fél óra. Semmi. Egy óra. Akkor már kicsit ideges voltam, hogy aludni kéne. De vártam a sírást. 3/4 23 körül feladta a szervezetem, elaludtam. majd keltem arra, hogy Kedves Z. 24:00-kor befejezettnek tekinti az : "Egész éjjel dolgozni fogok!" munkáját, és jön aludni. Ez az ébredés megint elvett egy fél órát az életemből!
4. És hajnali kettőkor kipattantak a szemeim, már emeltem fel a paplanomat, mikor meghallottam ateljesen normális: "Éhes vagyok!"-sírást világ legpanaszosabb sírását (mert magányos volt és félt).
Pénteken -mint tudjátok - nem sokat aludtunk. Napközben elgondolkodtam, hogy mi legyen a megoldás, és rájöttem. Biztos azért nem alszik, mert mi nem hagyjuk. Vagy biztos azért nem alszunk, mert ő nem hagy. Ennek a megoldása pedig csak egy dolog lehet: a külön szoba. Beszéltem Kedves Z-vel. Ő azt mondta, hogy tegyem ahogy jónak látom, bár szerinte még korai a dolog. (Azt hiszem mondott valami ilyesmit.) De én bátor ember vagyok, és szeretek pontokba foglalni, úgyhogy leírom a szombat este és vasárnap reggel között eltelt időszak főbb történéseit:
0. Előkészületek:Légzésfigyelő beüzemelve, összes ajtó nyitva, bébiőr bekapcsolva. (Ezt Kedves Z. tette, én túlzásnak éreztem, mert néha arra is beszercsegett, hogy Kedves Z. a nappaliban nyomogatta a billentyűket, úgyhogy egy idő után kikapcsoltam.)Egyébként a hálószobánkat a gyerekszobától 1 db gipszkarton fal választja el úgy, hogy a két ajtó között kb. 15 cm van. Tehát kimegyek a folyosóra: 2 lépés, megyek a folyosón: 1 lépés, bemegyek a gyerekhez: 2 lépés, összesen 5 lépés.
1. Este 20 és 21 között szopi a szobájában. Kb. 40 perc. Még ébren volt mikor leraktam a kiságyába, rámosolyogtam, megsimogattam, kimentem.
2. Közöltem Kedves Z-vel, hogy kemény éjszaka lesz, majd elmentem lefeküdni, hogy minél többet aludhassak az első jelzésig, amire úgy 1/4 óra múlva számítottam.
3. Kb. 21:30 körül lefeküdtem és füleltem. Gyerekszobából semmi hang nem szűrődött ki. Semmi. Semmi. Eltelt a negyed óra. Semmi. Fél óra. Semmi. Egy óra. Akkor már kicsit ideges voltam, hogy aludni kéne. De vártam a sírást. 3/4 23 körül feladta a szervezetem, elaludtam. majd keltem arra, hogy Kedves Z. 24:00-kor befejezettnek tekinti az : "Egész éjjel dolgozni fogok!" munkáját, és jön aludni. Ez az ébredés megint elvett egy fél órát az életemből!
4. És hajnali kettőkor kipattantak a szemeim, már emeltem fel a paplanomat, mikor meghallottam a
5. Kivettem az ágyából, bevittem a miénkbe, és megkértem Kedves Z-t, hogy hozza át a kiságyát a hálószobánkba, mert Balcsi még nem érett meg a külön alvásra.
És arra is rájöttem, hogy nem erőltetem a különalvást addig, míg az alábbi jelet nem tapasztalom, (ekkor már elég érett lesz): "Anya, én miért nem aludhatok a saját szobámban?"
Ebben a szerkóban ment a dokinénihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése