Evés, szoptatás, szopás

Arra voltam predesztinálva, hogy nem lesz tejem. Mert anyunak sem volt. Meg Z. anyjának sem.(?) De a testalkatom meg a szoptatásra lett kialakítva. Tényleg ősanya típus vagyok, óóóriási mellekkel, széles csípővel. (Ki is jött B. úgy, hogy nem deformálódott az a gyönyörű kerek feje.) Úgyhogy én elhatároztam, hogy csak szoptatni fogok. (Egyszer az életben legyen már hasznomra az alkatom (szándékosan nem alakom!) És megszületett B., és a kórházban nem szoptattam, mert B. aludt. Vagy látogatók voltak. (Ami nem baj, csak rosszul volt megszervezve.) Meg felállni sem tudtam. Aztán hazamentünk. És már az első este bepánikoltam. Mert B. elkezdett sírni, mert éhes volt. De nem tudta rendesen bekapni a mellem, meg tej se jött, de ő elfáradt a szopásban. És akkor már azért sírt. Aztán már én is sírtam.

Az első hét katasztórfa volt. A második is, csak más okból. Egész nap evett, másfél óránként másfél órákat. Anyósom volt akkot velem, ő halkan megemlítette, hogy nekik még azt javasolták a szakértők, hogy egy mellből szoptassanak egyszerre és max. 20 percig. Mondjuk azt is hozzátette, hogy Z. már a második héten kapott tápszert. B. annyit volt mellen amennyit akart. (LLL nagyon büszke lehetne rám, ha tudna rólam.) Ennek örömére el is kezdett szépen gyarapodni. Nem egészen két hét alatt visszaszerezte a születési súlyát (4550 g), egy hónap múlva pedig 5350 g volt. És átaludta az éjszakát. Ezekből a jelekből azt a következtetést vontam le, hogy éhezik. Ez szerintem bele van égetve az agyunkba. Tökmindegy mi van, a gyerek éhezik. Szerintem B. az egész napi szopásban annyira legyengült, hogy éjszaka nem tudott felkelni, hogy enni kérjen. Reggel ötre, később pedig már csak hatra jött vissza annyira az ereje, hogy sírni tudjon. Ez alapján tegnap napközben eleget ehetett, mert felkelt kettőkor, ötkor és nyolckor, hogy akkor ő most enne. Vagy kakilna. Ezt a kettőt a mai napig nem tudom megkülönböztetni. Ez azért kínos, mert más miatt meg nem igazán sír.

Visszatérve a szoptatásra. Nagy kérdés, hogy mi csinál tejet. Hát, jelentem először azt gondoltam, (minden jel és élőlény erre mutatott) hogy az evés, főleg a szénhidrát (mondjuk a grízes tészta tényleg, de a napi 10 Raffaello biztos nem). Ennek következtében rámugrott a szülés után 9 (!) kg. Két hónap alatt. (OK, közben volt Karácsony) Abból lement négy. És még van tejem. De, ha elkezd apadni, új gépsort kell majd beállítani a Ferrero gyárba. Most egyébként a szénhidrát mellett a meleg folyadékra (gyümitea, leves) esküszöm. És már nem kell az 5 000 Ft-os More Milk Plus tabletta sem. Tehát ezért nem szeretek szoptatni. Meg azért, mert minden nap legalább ötször felmerül bennem a kérdés, hogy van-e, lesz-e, meddig lesz elég tejem. És bárki bármit mond, ez nagyon idegörlő.

A többi részét szeretem. Ahogy vigyorog, és tátogatja a száját. Néha olyan elégedett hangokat ad ki közben, hogy elpirulok. (Mondjuk, én más helyett is elpirulok!)

Úgyhogy őszintén várom már, hogy nekikezdhessünk a hozzátáplálásnak, és elkezdhessek igazán fogyózni, hogy emberi legyen a külsőm. Majd két hónap múlva, vagy másfél.

Ez most nem volt egy vidám bejegyzés, de jó lesz majd visszaolvasni a következő gyereknél. Vagy mikor ódákat zengek az igény szerinti szoptatásról.

Egy kép a legyengült gyermekről